PARADEIS-TÁRNA RADMER
A hinterradmeri rézbányászat összesen kb. 60 tárnában folyt, amelyek közül ma már csak kevés ismert és bejárható. A táj különleges képződményei (meddőhányók és külszíni mélyedések) utalnak még ma is az egykor élénk bányászati tevékenységre.
A fém kinyerésére Radmerben két olvasztó is működött.
Az így kinyert rezet további feldolgozásra többek között Reichramingba vagy Észak-Olaszországba szállították.
A Paradeis-tárna eredetileg kb. 600 m hosszú volt, amelynek negyedét nehéz ácsolat tartja. Kb. 250 métert kézzel vájtak ki, azaz a tárnát robbanóanyag felhasználása nélkül kézi erővel hajtották a hegybe.
Azt mondják, volt benne egy 47 méteres ereszke is. A rézércet csillékkel és kocsikkal hozták fel a tárnából.
A tárna a kora ellenére jó állapotban maradt fenn. A távoli szakaszokat és aknákat azonban a kitermelés folyamán betemették.
Hosszas előkészítés után 1997-ben kezdődött meg a tárna kiépítése.
A 2001-es előkészületek után 2002-ben kezdték meg a második kijárat építését. Azóta elkészült a 110 méter hosszú tárna és az időközben figyelemre méltó méretűre nőtt bányaépület valamennyi építménye.
Már elkészült az az épület is, amelyet egyaránt használhatnak a látogatók, de múzeumi igényeket is kiszolgál.
Erwachsene: 9,-
Kinder, Schüler: 5,-
Einzelführungen (1 Erwachsener): 14,-
Gruppenpreise auf Anfrage
Bei uns können Sie den Eintrittspreis auch nach der Führung bezahlen, damit Sie wissen, wofür Sie Ihr Geld ausgeben.
Bei unseren Führungen läuft die Stoppuhr nicht mit! Sollten Sie aber zu viele Fragen stellen, besteht die Gefahr, dass die Führung länger als zumindest eine Stunde dauert! Wir nehmen uns gern die Zeit.
Jeweils 6 Besucher werden von einem eigenen Führer betreut.
5 Gruppen können gleichzeitig geführt werden.
Bei großen Besuchergruppen ist ein entsprechender Zeitbedarf zu berücksichtigen.
Postanschrift: A-8795 Radmer, Hasel 36
Telefon: (+43) 03635/20030 (Schaubergwerk)
0676/7106622 (Betriebsleiter: Hr.Gottsbacher)
E-Mail: info@kupferschaubergwerk.at
Vom Frühjahr bis zum Wintereinbruch
täglich von 09:00 - 18:00 Uhr
Führungen zu sonstigen Zeiten auf Anfrage
Voranmeldung erbeten.