Oktatás
Általános iskola - Volksschule
Iskolába azok a gyerekek mehetnek, akik augusztus 31-ig betöltik 6. életévüket. Az iskolaköteles gyereket a szülőnek/nevelőnek kell bejelenteni az illetékes általános iskolánál (Volkschule, Grundschule). A gyerek első osztályt az iskolai beiratkozás után kezdheti el. Beiratkozásnál a kerületi iskolafelügyelő dönt a gyerek első osztályba vételéről. Az iskolafelügyelő hatásköre, hogy megállapítsa a gyerek iskolaérettségét. Amennyiben a gyerek még nem iskolaérett, iskola előkészítőben kerül elhelyezésre.
Alsószintű középfokú oktatás - Hauptschule
A beiratkozás a nyári szünetben zajlik, de legkésőbb két héttel a nyári szünet után. A tanulókat - a férőhely, illetve a törvényben előírt feltételek alapján - az adott illetékes iskolahatóság helyezi el az adott intézményben. A szülők erről legkésőbb az előző év végén értesítést kapnak.
A német, matematika és idegen nyelv tantárgyaknál – figyelembe véve az egyéni teljesítőképességet - csoportbeosztások vannak. A többi tantárgynál felzárkóztató oktatásra van lehetőség. A harmadik és a negyedik osztályban fontos szerepet kap a továbbtanulás iránya, itt dől el, hogy a tanuló milyen irányultságú középiskolában folytatja majd tanulmányait.
Középiskola - AHS-Gymnasium/BHS-BMS/Polytechnische Schule
Felsőbb oktatási iskola – Allgemeinbildende Höhere Schule (AHS)
Mentesül a felvételi vizsga alól az a tanuló, aki német nyelvből, olvasásból és matematikából „jó”(gut), a többi tantárgyból pedig megfelelően teljesített. „Közepes”(befriedigend) teljesítésnél az iskola még támogathatja az iskolás gimnáziumba történő jelentkezését. A jelentkezés az iskolai értesítő alapján az AHS intézményénél történik a második félévében. Kivételt képez Bécs tartomány, ahol az AHS-be való jelentkezést a Volksschule szervezi.
Egyetem - Universität
A jelentkezéshez a magyar érettségi bizonyítvány és a német nyelvtudást igazoló okmány, valamint azok hiteles német nyelvű fordításuk szükséges. Bizonyos szakoknál felvételi vizsgát is kell tenni (pl. művészet, stb). Ausztriában jelentkezési korlátozás van az orvostan, a pszichológia, az állatorvostan, a fogorvostan szakokon. Nem kell tandíjat fizetnie annak az európai uniós állampolgárnak, akinek tanulmánya nem haladja meg a maximum nyolc félévet (hat félév + két év tolerancia félév.)
Főiskola - Fachhochschule
A jelentkezéshez a magyar érettségi bizonyítvány és a német nyelvtudást igazoló okmány, valamint azok hiteles német nyelvű fordításuk szükséges. Az osztrák főiskolákon minden évben a szakirány szerinti jelentkezési korlátozás és felvételi vizsga van. A felvehető hallgatók számát az adott főiskola határozza meg. A felvételi vizsga írásos pályázatból, írásbeli tesztből és személyes beszélgetésből áll.
További információk:
https://www.bmwf.gv.at/startseite/studierende/studieren_in_oesterreich
https://www.help.gv.at
https://www.bmukk.gv.at/schulen
https://www.bildungsserver.com/
https://www.gemeinsamlernen.at/
https://www.wien.gv.at/bildung/kindergarten/kdg/
https://www.wien.gv.at/amtshelfer/gesellschaft-soziales/kindergarten/anmeldung/kindergarten.html
https://www.wien.kinderfreunde.at/Bundeslaender/Wien/Unser-Angebot/Kinderbetreuung/Betriebskindergaerten
https://www.wien.gv.at/bildung/kindergarten/krippe/
https://www.wien.gv.at/amtshelfer/gesellschaft-soziales/kindergarten/anmeldung/krippe.html
https://www.bmwf.gv.at/startseite/wissenschaft/national/studieren_in_oesterreich/fh_studiengaenge/
Magyar nyelvű oktatási lehetőségről tájékoztató
https://www.ungarischlernen.at/ - Bécsi Magyar Iskolaegyesület
https://smentsik.alfahosting.org/ - Bécsi Magyar Iskola
www.collegium-hungaricum.at – Collegium Hungaricum
www.bg-oberwart.at – Kéttannyelvű Gimnázium Felsőőr/Burgenland
Forrás:https://www.mfa.gov.hu