Megfejtették a gyors tanulás titkát

2013.12.15 11:06

Egyesek gyorsabban, mások lassabban tanulnak, ez embereknél és állatoknál is megfigyelhető. A bécsi Molekuláris Patológiai Intézet (IMP) kutatócsoportja azt vette szemügyre, mitől függ ez a sebesség. Kiderült, hogy az egereknél a tanulás az agyi idegsejtek összeköttetéseinek, a szinapszisoknak az erősségétől függ, amit tréninggel, vagyis nagy számú ismétléssel javítani lehet.

Simon Rumpel és Brice Bathellier - az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) frissen ismertetett - kutatása abból indult ki, hogy az agyi idegsejtek közötti összeköttetések kiépülése összefügg az emlékek és az elsajátítandó tartalmak megjegyzésének képességével. Ez azonban egyénenként - mind az embernél, mind az egyes állatfajoknál - más-más sebességgel zajlik le.

A kutatók azt a feladatot dolgozták ki a kísérleti egereknek, hogy különböztessenek meg két hangot egymástól. Ha az egyiket hallják (A hang), akkor jutalmat kapnak, ha a másikat, a B hangot, akkor viszont semmit. Rumpel elmondta: rengeteg türelem kellett az egerek oktatásához, a kísérletet legalább kétezerszer kellett megismételni.

Megfigyelték, hogy van egy pont, ahonnan kezdve a tanulási görbe meredeken ível felfelé. Az ezredik ismétlésnél a kis állatok hirtelen gyorsabban kezdtek tanulni. Tehát a tanulási görbe nem fut szabályosan, hanem egérről egérre változó hosszúságú tanulási szakasz után egyszer csak jelentősen felszökik.

Ebből alkották meg a kutatók az elméleti modellt: először az ismételt stimulusok segítségével kiépülnek az idegsejtek között az ingerületátvivő helyek, vagyis szinapszisok, és ezek segítik ezután az ismeretek gyorsabb elsajátítását.

Azt is megállapították, hogy az egyszer már kiépült, erős szinapszisok a későbbi tanulást is gyorsítják. A kísérletet ugyanis megismételték, ám a szabályt az ellenkezőjére fordították: az A hang után hirtelen nem járt jutalom, a B után viszont annál inkább - magyarázta Bathellier az APA osztrák hírügynökség kérdésére.

A kísérleti állatok ezt az új szabályt már sokkal gyorsabban megtanulták. Ez pedig arra utal, hogy az első kísérletsorozatnál létesült idegi kapcsolatok hasznosultak az ellentétes szabállyal folytatott tanulási próbálkozások során.

Rumpel szerint ez azt jelenti, hogy ha valaki például megtanult egy idegen nyelvet, az a másodikat gyorsabban elsajátítja. A tanulás folyamata ugyanis felkészíti az agyat arra, hogy a hasonló kihívásokat edzettebben várja.

Forrás:MANNA.RO 

Vissza