Bécsbe húzza az eszük a magyar diákokat

Magyar diákok lepik el Bécs városát, hogy diplomát szerezzenek. Az osztrák főváros közel is van, majd’ minden szakterület hallgatóit tárt karokkal várják az egyetemek és még tandíjat sem kell fizetni. Bekéredzkedtünk a magyar diákok bécsi gólyabáljára.

„Csak óvatosan igyatok, holnap korán kelünk! Hajnali tízkor indulunk felfedezni a várost, vár rátok csomó feladat, és este megint buli lesz, addig ki kell tartanotok!” – próbálják túlkiabálni a szervezők a teremben uralkodó zsivajt. A kétnapos gólyaavatóra minden bécsi egyetemről érkeztek magyar elsőévesek, csak kiváltságosak vehetnek részt: minket is épp, hogy be tudott csempészni Fanni és Niki.

A két lány az idegenvezetőnk ebben a Budapest méretű városban, amit most nem turistaként fedezünk fel, hanem az egyetemisták szemével. Méghozzá magyar hallgatókéval – több ezer fiatal honfitársunk döntött úgy az utóbbi években, a magyarországi helyett az osztrák felsőoktatást választja.

Pimper Fanni és Szőts Niki Tapolcáról érkeztek Bécsbe. Már a gimiben ismerték egymást, és bár Fanni egy évvel hamarabb végezte el a középiskolát, bécsi tanulmányaikat tavaly egyszerre kezdték el, még a lakbéren is osztozkodnak.

„Otthon kezdtem az egyetemet – vág bele történetébe Fanni –, a Budapesti Műszaki Egyetemen tanultam nemzetközi gazdálkodást. Nagyon szerettem a csoporttársaimat, az ottani légkört, de zavart, hogy anyagilag a szüleimre kellett támaszkodnom. Az iskola mellett nem tudtam dolgozni, a szigorú egyetemi elvárások mellett a sok tanulás sem hozta meg a várt eredményt, ráadásul az a borzasztó egyetemi bürokrácia… Úgy éreztem, nem jutok egyről a kettőre, nem láttam tanulmányaim végét, és azt sem tudtam, azután hogyan tovább.” Végül a bécsi karácsonyi vásáron egy régi ismerőssel való találkozás döntötte el a lány sorsát: az Ausztriába szakadt honfitárs csak szuperlatívuszokban tudott beszélni az itteni diákéletről. Fanni azzal az elhatározással tért haza, Bécsben szerez diplomát. Lakótársa, Niki meg sem próbált itthon tovább tanulni, tudta, hogy megannyi egyetem várja tárt karokkal külföldön, számára is Bécs tűnt a legkézenfekvőbb választásnak.

A lányok magabiztosan vezetnek végig a közgazdasági egyetem (Wirtschaftsuniversität Wien) épületei között, bár a campus még számukra is új, hiszen alig pár hónapja adták át. Van itt minden, amire egy egyetemistának szüksége lehet, nyáron a fesztiválhangulatot a „diákbarát park” szolgáltatja – napernyők alatt, nyugágyakban pihenhetnek (vagy készülhetnek fel vizsgájukra), a jó hangulatról időnként még élő zene is gondoskodik. A beszélgetések nem csak németül folynak, a pár száz magyar diák mellett jöttek nebulók a szélrózsa minden tájáról. Nemcsak Európa minden csücskéből, de Ázsiából, Afrikából, Amerikából is. Az államilag támogatott nyolc félévet azonban nem fejezik be mindannyian (a 7000 kezdőből mindössze körülbelül 2500-an kapnak diplomát). Legalábbis egyszerre biztosan nem. Mert bár felvételi nincs, annak, aki itt akar tanulni, mindenekelőtt négy vizsgát kell letennie. Hogy melyikkel kezdi, melyikkel zárja, a diákon múlik. Fanni és Niki nem húzták az időt, amint lehetett, kipipálták a matek-statisztika, Európai Unió és jog, vállalatgazdálkodás és közgazdaságtan feladatsorait.

„Ha összehasonlítom a magyar és az osztrák felsőoktatást, e rugalmasságnak köszönhetően egyértelműen az utóbbi felé húz a szívem – osztja meg tapasztalatait Fanni. – Bár ugyanez a hátránya is. Itt nincsenek az otthoni értelemben ismert évfolyamok, nincsenek állandó arcok az órákon, előadásokon.” Még jó, hogy rátaláltak a Magyar Diákok Egyesületére, az MDE-re, amely az összes bécsi egyetem magyar diákjának nyújt segítséget. Hogy pontosan hány honfitársunk tanul Bécsben, nem tudni, ugyanis nem mindannyian tagjai az MDE-nek, körülbelül két-háromezren lehetnek. Nem válogatósak: minden bécsi egyetemen találunk magyar diákot. Legyen szó tanulásról, munkakeresésről, tömegközlekedési problémákról, albérletről vagy kollégiumról, az egyetemi ügyintézés titkairól – legjobb, ha az MDE segítségét kérik. Eleinte a lányok is csak emiatt vették fel velük a kapcsolatot, később azonban barátokra leltek az egyesületnél, ma pedig már ők is szívesen kalauzolják az eltévedt diákokat. Otthonosan mozognak a bürokrácia területén is, igaz, ez nem nagy feladat – a magyar felsőoktatásban szocializálódott diáknak az osztrák ügyintézés játszi könnyedséggel megy. Nincs órákon át tartó sorban állás, többévnyi diákigazolvány- igénylés. Az évente mindössze 17,5 eurónyi hallgatói díjért cserébe percek alatt kész a diákigazolvány, pillanatok kellenek az iskolalátogatási igazoláshoz és egyéb papírok igényléséhez. Az egyik, külvárosi kollégium épületében nem kell sokáig bolyonganunk, hogy újabb magyar diákokkal találkozzunk. Meidl Matyi és Marci (képünkön) Pápáról utaztak idáig, hogy közgazdaságtant tanuljanak. „Már a gimiben is úgy terveztük, külföldön tanulunk tovább – meséli Matyi –, a német nyelv-tudásunk megvolt hozzá, a rokoni szálaknak hála ugyanis pár éve nyáron dolgoztunk már német nyelvterületen. Úgy gondoltuk, az itt szerzett tudással többre megyünk.” Az ikerpár lassan egy hónapja költözött be a frissen emelt falak közé. Bár a kolesz szép is, új is, akadnak vele problémák, mesélik. „Például csak négy mosógép és szárító van mind a kétszáz bentlakóra, rá - adásul a szárítógépek nem is működnek…” Cserébe viszont nincs mogorva portás, és azt látnak vendégül a diákok, akit akarnak és addig, ameddig csak jólesik. A lakhatásért fejenként 3-400 eurót fizetnek havonta, ennyiért albérletet is találhatnak, igaz, csak nagy szerencsével. A lányoknak volt, fejenként körülbelül ők is ennyiből ússzák meg, hogy Bécsben élnek. Ez a legolcsóbb megoldás, a határ pedig a csillagos ég. Nem csak a kiadó lakások terén, a közgazdasági egyetem mellett most épülő luxuskollégiumban például 1000 euró körül lesz a havidíj.

Az ikrektől Niki munkahelye felé vesszük az irányt. „Soha nem éreztük, hogy azért, mert külföldiek, éppenséggel magyarok vagyunk, hátrányos megkülönböztetésben részesülnénk – számol be tapasztalatairól Niki – ugyanúgy állnak hozzánk, mint bárki máshoz.” Sőt, előfordul, hogy a lányok segítenek az őslakosnak – ha mondjuk, nem bír a parkolóautomatával. Időközben megérkezünk célunkhoz, egy belvárosi étteremhez. Mindkét lány a vendéglátásban helyezkedett el, heti öt-tíz órát dolgoznak, akkor mennek, amikor nekik kényelmes. És ami a legfontosabb: megélnek belőle. „Ki tudjuk fizetni az albérletet, éhesek sem maradunk soha, és még a szórakozásra is jut némi pénz. Persze nagyon egyszerű lenne többet költeni, élelmiszerből például a pékáru és a húsok drágábbak, mint otthon. Az alkohol is többe kerül, meg úgy általában a szolgáltatások, fodrász, kozmetikus, ilyenek. De meg lehet élni ennyiből, otthon ennyi diákmunkából lehetetlen lenne fenntartani magunkat.”

És igen, drága a szórakozás, éppen ezért milyen jó, hogy az MDE gondoskodik a bulikról is. A gólyaavatón is rendkívül bőkezűen osztogatják a jókedvet, az eleinte félénk elsőévesek hamar feloldódni látszanak. Ők lesznek azok, akik pár év múlva már osztrák diplomát tarthatnak a kezükben. Hogy végül Ausztriában vagy Magyarországon kamatoztatják-e tudásukat, még nem tudják a lányok. Niki nem zárja ki a hazatérés lehetőségét, Fanni más országban is szívesen tanulna még. Bárhogy is legyen, nem kell aggódunk értük: aki egyetemistaként helytáll egy idegen ország idegen fővárosában, más akadályokon is könnyen átverekszi magát.