Andor László Szegeden: Ausztria példája követendő - Délmagyarország

2013.11.06 23:49

Egyetemistáknak tartott előadást Andor László uniós biztos, akit a polgármester hívott meg Szegedre. Megtekintette az Agórát is.

Szegedre látogatott Botka László polgármester meghívására csütörtökön Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa. A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának dísztermében egyetemi hallgatóknak és oktatóknak tartott előadást Ifjúsági foglalkoztatás címmel.


- Az Európai Unió intézményei úgy döntöttek, hogy azokra a régiókra fókuszálnak elsősorban, ahol az ifjúsági munkanélküliség 25 százaléknál magasabb. A Dél-Alföldi Régió ebbe a kategóriába tartozik három másik magyarországi régióval együtt. Igaz, hogy Szegeden viszonylag jobb a helyzet a régiós átlagnál, de nyilván az egész régióra, az egész országra kell gondolni. Nagyon fontos, hogy Magyarország kedvezményezettje legyen egy ilyen új uniós programnak, ami megpróbálja a jobb, már működő modelleket áttelepíteni azokba a térségekbe, ahol nagy gondokkal küzdenek. Az ifjúsági munkanélküliség egy olyan komplex probléma, amelynek a szociális vagy a demográfiai következményei, ha nem oldják meg időben, nagyon komolyak lehetnek - fogalmazott Andor László.

Elmondta még, hogy uniós szinten új pénzügyi eszköz jön létre január 1-jétől, ez legalább 6 milliárd eurót jelent. Ezt az összeget az első két évre kell koncentrálni, hiszen ez az az időszak, amikor a recesszió következményei erősen sújtják az uniós országok egy részét. Továbbra is rendelkezésre áll az Európai Szociális Alap, amely közel 80 milliárd eurót jelent hét évre.

- Működő modellért nem kell nagyon messzire menni, hiszen Magyarország egyik szomszédja, Ausztria produkálja a legjobb eredményeket: a válságidőszakban is nyolc százalék alatt volt az ifjúsági munkanélküliség, míg az uniós átlag húsz százalék fölé emelkedett ezekben az években - magyarázta a biztos. Úgy véli, az osztrákok sikere a jól működő, komputerizált foglalkoztatási szolgálatokban, az uniós pénzügyi eszközök színvonalas felhasználásában és a foglalkoztatási szolgálatok, valamint a szociális partnerek közti kiváló együttműködésben rejlik.

Andor László az egyetem után a Szent-Györgyi Albert Agórában tett látogatást.

Forrás:VIDA-SZŰCS IMRE - 2013.10.31. 18:04

Vissza