Egyre több magyar cég települ át Ausztriába, hogy ott működtesse a vállalkozását, pedig az adókulcs és a költségek magasabbak, mint itthon. Van, akit a tisztességes profit vágya hajt, és van, akit a félelem.

Bécs, Karlsplatz. Az osztrák főváros egyik legfrekventáltabb belvárosi terétől pár lépésre áll a bécsi kereskedelmi és iparkamara épülete, ahol Fazekas Gergőt, a grafikai, animációs munkákkal foglalkozó MajorDesign ügyvezetőjét az első igazán kellemes meglepetések érték, amikor bő két évvel ezelőtt elindította ausztriai vállalkozását. „Felesleges fenntartanunk egy reprezentatív irodát, de valahol fogadnunk kell az ügyfeleket. Egy nappal korábban beszólok a kamarába, kapok ingyen egy irodát vagy tárgyalót, van egy recepciós, aki a vendégemet felkíséri, a tárgyalóban ott egy projektor és más eszközök, amiket szabadon használhatok, 50 centért (150 forint) vehetek kávét, hogy megkínálhassam az ügyfelemet, ásványvíz, üdítő szabadon, hihetetlenül kulturáltak a körülmények” – sorolja a magyar viszonyokat még nem feledő Fazekas a számára szokatlan bánásmódot.

A fiatal vállalkozó úgy érzi, hogy Ausztriában az állam a tenyerén hordja a vállalkozásait és az ott boldogulni próbáló üzletembereket, úgy tekint rájuk, mint a gazdaság motorjaira, és ezt nap mint nap érzékelteti is velük. Ez már a MajorDesign elindításakor is kiderült: körülbelül kétórás – barátságos, kávézós, beszélgetős – ügyintézés és a kötelező 100 eurós (30 ezer forint) éves kamarai tagdíj befizetése után megvolt az engedély, majd beindultak az automatizmusok.
 

Bécs. Az osztrák állam a tenyerén hordozza a vállalkozókat

FORRÁS: AFP/HEMIS.FR/RABOUAN JEAN-BAPTISTE

Kapott egy vaskos mappát rengeteg hasznos telefonszámmal és címmel, beülhetett egy sor tréningre és továbbképzésre, hogy képbe kerüljön a főbb adó- és jogszabályokkal kapcsolatban, de olyan előadáson is volt, ahol például egy jó marketingterv készítéséhez kapott tippeket, vagy szimplán életvezetési tanácsokkal látták el, hogy a vállalkozása ne egye meg a szabadidejét.

Pénz, növekedés, félelem

Persze lehet azt mondani, hogy ezek mind puha tényezői egy üzleti környezetnek, és a költségek, a profit a lényeg, de a bécsi Böck und Kus tanácsadó irodát vezető Franz Kus tapasztalataiból az szűrhető le, hogy e téren sem kicsi Ausztria vonzereje a magyar vállalkozók szemében.  

A magyarul egyébként kiválóan beszélő tanácsadónak az utóbbi időben megszaporodtak a magyar ügyfelei, akik szerinte három dolog miatt költöztették át cégüket Ausztriába. „Szeretnének pénzt keresni, de ezt ma Magyarországon nem lehet. Szeretnének nagyobbra nőni, ez sem sikerült nekik Magyarországon. És olyan is van, aki már kellően nagy, de nem mer többet beruházni, mert fél, hogy Orbán Viktor egy váratlan intézkedéssel elveszi a vagyonát” – magyarázza az általa hallott motivációkat Franz Kus.

Hogy pontosan hány vállalkozó települt át Ausztriába, és milyen iparágban vannak a legtöbben, arról nincs nyilvántartás, de érzésre a 25-45 éves korosztályból egyre többen érkeznek, a tevékenységüket tekintve teljesen vegyesen. Klementz Kata, aki testvérével Budapesten és két éve már Bécsben is üzemelteti a LOFFICE közösségi irodaházat, azt mondja, hogy napról napra többen keresik meg őket, és kérnek tőlük segítséget cégalapítás, munkavállalás, letelepedés ügyében. „Nem aktuális divatról van szó, a vállalkozó fiatalok egyszerűen szeretnék megtapasztalni, hogy a napi 10-14 óra munkának egyszer valós gyümölcse lesz a számukra” – mondja.

Szerinte ugyanez motiválja azokat is, akik csak munkát vállalnak a határon túl, márpedig róluk pontosan tudható, hogy egyre többen vannak. Az osztrák munkaügyi hivatal adatai szerint 2010-ben 26 ezer magyar dolgozott Ausztriában, az idén augusztusban viszont már majdnem 63 ezren voltak. „Ezek a munkavállalókra vonatkozó adatok, de jól szemléltetik azt a növekvő tendenciát, amely a vállalkozói szférában is hasonló mértékben jelen van” – mondja Klementz Kata.

Szeretik a magyarokat, de nem várnak rájuk

Attól, hogy valaki átlépi a nyugati országhatárt, még nem lesz rögtön sikeres és gazdag. „A magyarokat szeretik Ausztriában, de azt tudni kell, hogy nem várnak rájuk, nagyon nagy versenyben kell helytállniuk” – figyelmeztet Franz Kus, hozzátéve, hogy az adókulcsok magasabbak a magyarországinál, az élet drágább, a némettudás nyilvánvalóan elengedhetetlen, és amit szerinte sokan elfelejtenek: a munkavállalóknak osztrák bért kell fizetni. Legalább az osztrák minimálbért meg kell adni, ami szakmánként eltérő. Ha valaki nyit egy fodrászüzletet, akkor a fodrászoknak minimum 1200 eurós havi fizetés jár (360 ezer forint), ezt ráadásul a kinti szabályok szerint nem 12-szer, hanem évente 14-szer kell kifizetni, erre jön még 30 százaléknyi járulék, vagyis ebben a szakmában egy alkalmazott egy évre legalább 21 840 euróba (6,5 millió forintba) kerül.

Az adózás és a cég alapításának, működtetésének a költségei persze nagyban függnek attól, hogy ki, milyen vállalkozási formát választ (erről bővebben lásd a keretes írást). A MajorDesignt például pont azért működtetik egyéni vállalkozásként, mert ez a legolcsóbb, és Fazekas Gergőék úgy érezték, hogy az ő szakmájukban nincs nagy jelentősége a cégformának. „Ha befektetési tanácsadással foglalkoznánk, vagy egy kávézónk lenne, akkor muszáj lett volna kft.-t alapítanunk, mert az osztrákok sokat adnak a formára, náluk ez presztízskérdés, akkor veszik komolyan az embert” – mondja. Őket is próbálták meggyőzni, hogy a cégük legyen inkább GmbH (ez az ottani kft.), mert „az a Mercedes”, de a grafikusszakmában semmilyen hátrányát nem látják az egyéni vállalkozói létnek.

Így ráadásul sokkal kevesebb adót kell fizetniük, hiszen a személyi jövedelemadó alá esnek, de azt 11 ezer eurós éves jövedelemig (3,3 millió forint) egyáltalán nem kell fizetni. Amikor ezzel először szembesült, Fazekas Gergő meglepődött, engem viszont azzal hökkentett meg, hogy már alig várja, hogy adót fizethessen. A többéves külföldi vállalkozói lét érezhetően kezdi átformálni a tudatát. Nála nem az a reflex munkál, hogy el kell titkolni az adóhatóság elől, ha valakinek egyre több pénze van, és gyarapodnak az üzleti sikerei, hanem lassan ott tart, hogy kifejezetten büszkén osztozna vállalkozása profitján az osztrák állammal. 

Freundwirtschaft

Ha az adómorálban hozzánk képest ilyen különcök is az osztrákok (valószínűleg attól sem függetlenül, hogy az ottani adóhatóság igen szigorú), komfortérzetet adhat az, hogy az üzletszerzésben vannak hasonlóságok. „Hollandiában a potenciális megrendelőt az érdekli, hogy mit hoztál, mi a termék, mit tudsz. Magyarországon és Ausztriában az első kérdés az, hogy ki küldött, kinek a sógora vagy” – mondja Fazekas, aki a bécsi vállalkozás előtt néhány évig a holland piacon is kipróbálta magát.

Az uram-bátyám viszony tehát Ausztriában is erős, olyannyira, hogy saját szavuk is van a jelenségre – a Freundwirtschaft, azaz baráti gazdaság. Ezzel – a korrekt szabályozás, a közelség, a magyarországihoz nem hasonlítható fizetési és adómorál mellett – szintén nem árt számot vetni, mint olyan adottsággal, amely először nehezítheti az üzletszerzést, később viszont akár jól is jöhet.